Divatbemutató a szocializmus egyik legigénytelenebb női viseletéből? A hétvégén megtörtént: Szatymazon otthonkás nők vonultak a művház betonján. Szervezői közbenjárásra portrésorozatot készítettünk a manökenekről, s ki is faggattuk őket: a legtöbbjük először izzadt benne, de akadt olyan is, aki a mai napig hordja tanyasi munkákhoz. De honnan ered e már-már bensőséges kapcsolat ehhez a darab nejlonhoz? Saját tapasztalatainkon kívül néprajzos segítségét kértük a megfejtéshez. Egy biztos: Szatymazon egyszerre volt jelen a nosztalgia és a KGST-s hiánygazdaság emléke – de ez senkit nem zavart.
A valaszonline riportja.
„Az otthonka az emberi test fóliasátra.” (Bödőcs Tibor)
Kevés dolog biztos a háborúval és inflációval – meg háborús inflációval – terhelt 2022-ben. A világ változik, mostanság akár évtizedeket egy nap alatt. Bizonytalanok vagyunk, szorongunk. Ráadásul melegszik az idő, aszály van az Alföldön. Látszik ez a szegedi gyors ablakából is, a V43-as mozdony menetszelétől porzik a homokos csongrádi talaj. Bizonyosságok után szomjazunk, mert kevés dolog képes a „minden változatlan”-életérzést kiváltani. A múlt hétvégén rendezett szatymazi Őszibarack Fesztivál és Falunap azonban ilyen. Van is miért fesztiválozni, a baracktermés végre bőséges volt. A fénykor persze messze, a Szeged elővárosának is beillő községben legfeljebb a féltucatnyi tehervágány emlékeztet arra, hogy valamikor itt volt a magyarországi őszibarack-termelés szívcsakrája. Külön elnevezése is van: szatymazi termőtáj. Állítólag azért lehetett az, mert a homokos talajról visszaverődő, egyébként is sok napfény alulról is melegíti a fákat. Az meg jó a baracknak.
Az állomásról (intercity-megálló, hahó!) kilépve azonnal bográcsillat vegyül a hidroglóbusz felé guruló lovaskocsi aromájába. A Május 1. utcai ivóban délután 1-re ígérik a marhalábszár pörköltet. Nincs idő megvárni, a nagy dolgok a Dankó Pista Művelődési Ház környékén történnek. Látszólag átlagos falunap (v.ö. változatlanságok): barack- és héliumoslufi-árusok, körhintások és Csíki Sör-pult képezte csődület. A mazsorettesek fellépése után pár órával, a sörsátorban, Korda Györgyé és Balázs Klárié a színpad – „Esküszöm neked, a felhőtlen égre // Esküszöm neked, hogy sose lesz vége…”
A művház mögötti nyárfa alatt azonban furcsa dolgokba kap a júliusi szél. A néptáncosok rakott szoknyájába és vagy ötvenféle otthonkába. Júniusban az országos sajtót is bejárta a hír, hogy Szatymazon kiállatás nyílik a szocializmus jellegzetes női ruhadarabjából, amelyre az egész országból érkeztek a különböző színű és szabású darabok.
A kiállított otthonkákból pedig divatbemutató lesz – mikor, ha nem az Őszibarack Fesztivál és Falunapon?
A modellek többnyire helybéli asszonyok, akik vállalták, hogy részt vesznek az iróniába hajló nosztalgikus rendezvényen, és otthonról hozott vagy épp a kiállításról kölcsönvett otthonkákban végigsétálnak a Dankó Pista Művelődési Ház hátsó udvarának betonjárdáján.
Hogy a program a vicc kategóriáját súrolja, azt a szervezők is elismerik, az otthonkában rejlő nosztalgiaérték azonban komoly tömeget csábít a nyárfa alá. De mi vesz rá valakit, hogy az ántivilágnak ebben a jellegzetesen igénytelen ruhadarabjában fesztiválozók szeme láttára illegesse magát? A szatymazi polgármesteri hivatal munkatársa, Kémeri Attila ötletgazda szerint a divatbemutató közösségi élmény, hiszen elsősorban a szatymazi lakosok adták össze a kiállítás alapanyagát az önkormányzat felhívására: „Szerintem ha egy fiatal lány egy otthonkát fölvesz, az poén. Érdekes ruhadarab egyébként, mert ormótlan, és úgyszólván nem a nőiességet kiemelő. Ezért is lehetett olyan népszerű: viselőjét »ápolta és eltakarta«.”
Kép és szöveg: Válasz Online/Vörös Szabolcs
