Szatymaz, a „földi gyönyörűség helye”
Szatymaz és környéke a kora bronzkor (i. e. 2500–1700) óta lakott vidék, erről a korabeli, valamint az avar-, a honfoglalás-, az Árpád- és az újkori települések nyomairól árulkodó régészeti leletek is tanúskodnak. Eredeti neve valószínű, hogy még a honfoglalás előttről származik a Szat (törökül vásár) szóból. A tatárjárás után kaphatta a -maz (nincs) végződést, mivel akkor teljesen megszűnt, megsemmisült. Első írásos említése 1266-ból való, amikor a Bór-Kalán nembeli Pósa fia Nána a IV. Bélának irt végrendeletében említi, természetesen a -maz végződés nélkül.
A 18. század első felében szegedi lakosok foglaltak itt állattenyésztés céljából földeket és építettek szállásokat, és sokáig szállásokkal tarkított puszta maradt. Csak a 19. század elejére keletkeztek rajta Zombory Pál főkapitány kezdeményezésére högyek, azaz szőlőtelepítések, így jött létre Ádokhegy, Neszűrjhegy és a Szűcsök hegye.
A Budapest–Szeged-vasútvonal 1854-es indulása után a szatymazi szőlők a szegedi, felsővárosi polgári és népi értelmiségi családok kedvelt nyaralóivá váltak. Mivel a városból könnyen meg lehetett közelíteni a nyaralókat, sok városi tisztviselő tavasztól késő őszig a szőlőjében lakott, és innen járt be szegedi hivatalába. A mai település magja is ezt követően alakult ki, és épült meg a templom 1901-ben helyi és Szeged városi közadakozásból.
„Szatymaz! Ez a szó paradicsomot jelent ilyenkor nyáron, a földi gyönyörűség helyét azoknak a szerencsés szegedieknek, akiknek ott van kies tanyájuk, fehér házikóval, árnyékos, lombos fákkal, vagy – a még szerencsésebbeknél – modern kényelmű villával. S a városháza hivatalnokai között sok a szerencsés. Annyira, hogy a helyi jelentésű szatymazolni ige, ez a kedélyesen gúnyos szegedi szó, jobbára rájuk vonatkozik. Gyöngébbek kedvéért szatymazolni annyit tesz, mint Szatymaz gyönyörűségeiért elhanyagolni a hivatali tennedőket.” (Éljen Szatymaz!, Szeged és Vidéke, 1909. augusztus 17.)
Az 1910-es években Szatymaz a szegedi módos polgárság és értelmiség kedvelt kiránduló és nyaralóhelyévé vált. Rendezett parkjával, fürdőjével, tágas vendéglőivel és labdapályáival vonzotta a kikapcsolódásra vágyó családokat.
Kétségtelen, hogy azok a kapások és tanyások – akik ezeknél az úri birtokosoknál szolgáltak, és akikről Tömörkény István és Cserzy Mihály annyi szeretettel emlékezik meg – hagyományos paraszti készségük mellett elsajátították a gyümölcs- és szőlőmunka modern fortélyait is. Szatymaz – e szorgalmas kisparasztság érdeméből – már a két világháború között, de főleg a múlt század végére a szomszédos Zsombóval, Domaszékkel, Zákányszékkel, Balástyával együtt hazánk egyik legfontosabb gyümölcstermelő kistája. Az itt élők között sokaknak jelentős hatása volt a környék modern szőlő- és gyümölcskultúrájának kibontakozására, például Babarczy József ügyvéd (feleségének keresztnevét a Vilmaszállás szőlőtelep őrzi) vagy Felmayer János tímármester (Mikszáth Kálmán barátja, a később róla elnevezett szatymazi határrész, Jánosszállás megalapítója).
Szatymaz Európa-hírű őszibarack-kultúráját néhány oltványokat honosító, nemesítő kisparaszt és a tanyai tanító tevékenysége alapozta meg a 20. század elején. „Az Szegednek Szatymaz – tréfálkozik egy régi újságcikk –, ami a subán a gallér. S valamint a suba gallér nélkül semmit se mond, akép Szeged is hej de színtelen város lenne Szatymaz nélkül.” Meg kell még említenünk Zsótér Andor dúsgazdag hajósgazda szatymazi szőlejét is, amelynek Mikszáth Kálmán többször vendége volt.
A szatymazi nép régebben a szikeseken juhászkodott, széksót söprött, jelentős volt káposztatermesztése is. A 19. század utolsó évtizedeiben a rókusi disznóvágóknak Szatymazon ugyancsak voltak aklaik ott, ahol az oltalmukra emelt Ábrahámköröszt áll. Szatymaz parasztnépe elsősorban Felsővárosról, részben Rókusról rajzott ki a múlt század folyamán. Erről a családnevek is tanúskodnak: Ábrahám, Báló, Bárkányi, Bitó, Bodó, Botka, Csikós, Faragó, Fogas, Förgeteg, Gémes, Gera, Gombos, Hegedűs, Kakuszi, Katona, Kálmán, Kondász, Kónya, Kopasz, Kormányos, Kosa, Makra Márta, Miklós, Miskolczy, Némöth, Nyári, Ónozó, Ördög, Savai, Szél, Szőri, Szűcs, Tandari, Tombácz, Vass, Vetró.
Szatymaz önálló település lesz
A máig érvényben lévő közigazgatási átalakításokat nem verték nagydobra 1950-ben. A híradások csak elvétve, kisebb hírekben számoltak be a történelmi vármegyék és a tradicionális megyeszékhelyek megszüntetéséről. Nagy-Budapest létrehozásakor, 1950. január elsején, Budapesthez csatoltak 7 várost és 16 községet, a korábbi 25 magyarországi vármegye számát pedig 19-re csökkentették. A rendházakból eltávolították a szerzeteseket, az osztályidegennek minősített polgárokat kitelepítették és mindenüktől megfosztották. Nemcsak a jogfosztásokról, hanem a nagy horderejű közigazgatási átszervezésekről is szinte teljesen hallgatott a korabeli sajtó, a régi újságokat böngészve csak néhány közvetett híradást találunk Szatymaz hivatalos önállóvá válásáról is.
1950-ben az egykori Nagy-Szeged külső területein, a város határában kilenc önálló tanyaközséget szerveztek – így a 816 négyzetkilométeres szegedi határ 112 négyzetkilométeresre, lakossága pedig kétharmadára csökkent –, és elkülönítették a következőket: Ásotthalom, Balástya, Csengele, Mórahalom, Röszke, Ruzsa, Szatymaz, Zákányszék. Az 144/1950. Minisztertanácsi rendelet Szatymaz települést Szeged városától a szegedi járásba sorolta át; és az 1950-es őszi, első tanácsválasztás a községnek hivatalosan is önállóságot adott. Az 1950-es megye- és járásrendezés, valamint községalapítás fő célja – a szovjet mintára kialakítandó tanácsrendszer magyarországi bevezetését megalapozó közigazgatási területi reform egyik elemeként – a tanácsok számára alkalmas kereteket biztosító közigazgatási területi egységek létrehozása volt.
Azonban Szatymaz kialakulása eltér a többi 1950-ben önállósodott községtől: a tanyákat, nyaralókat nem lehetett szétválasztani, került tanya, nyaraló, és villa a község belterületére és külterületére is.
Szatymaz önállóságát hivatalosan az 1950. év október 27-én megtartott tanácsi alakuló ülés idejétől számíthatjuk, amelyet az 1949-ben elkezdett és 1950 őszére csaknem befejezett tanácsi épületben tartottak meg. Az önállóvá vált Szatymaz első 4 évre megválasztott (vagyis egyedüli indulóként inkább csak megszavazott) tanácselnöke a helybéli ifjú, Németh István lett. Az első négy év nem lehetett zökkenőmentes, hiszen minden új és ismeretlen volt a helyi, de a felsőbb vezetésnek is. Gyorsan kialakult az a gyakorlat, hogy a tanácselnök a járás akaratát hajtja végre helyi szinten. Különösebben nem lehetett feltűnő az sem, hogy mire az újabb választást 1954-ben Szatymazon is megtartották, már két tanácselnök is követte.
Az 1950-es évek elejére a szatymazi gazdák tevékenysége szinte lehetetlenné vált a pártállami adminisztráció és a kíméletlen beszolgáltatási kötelezettség miatt. Ebben az évben kibővítették a kuláklistát: iparosok, értelmiségiek és tisztviselők is felkerültek rá – és innentől őket szintén jogfosztó intézkedések sújtották – a mezőgazdasági politika pedig egyre jobban sújtotta a szegényparaszti réteget. A Petőfi Tszcs 1949-i alakulását követően, 1950-ben, újabb termelőszövetkezeti csoportot hoztak létre, a következő évben pedig újabb téesz alakult. Az itteni téeszmozgalom eltért a az országos gyakorlattól, ugynis itt a szőlőt, gyümölcsöst magánkézben hagyták. Ennek köszönhető, hogy a szatymazi gazdák jobban éltek, mint más tájak termelői. A hatalom a téeszmozgalom fejlesztése érdekében az ellene fellépőket itt is büntetőeljárás alá vonta.
A pártállami követelményeknek megfelelően a helyi iskolarendszer is átalakult. A tanácsválasztás évében befejeződött a Petőfi utcai új iskola építése. Az összevont, bel- és külterületi iskolavezetés élére Bodó Istvánt nevezték ki; és megkezdődött a dolgozók képzése is, akik közül sokan még a 6 osztályt sem végezték el. A régi óvoda 1951-ben került a községi kezelésébe.
Szatymaz első önálló évei – mint látszik – korántsem a boldog gyermekkor idilljében teltek, inkább nehéz és hosszúra nyúlt évtized volt ez a falu lakóinak életében. A konszolidáció ígéretére 1962-ig kellett várni, amikor a VIII. pártkongresszuson új belpolitikát hirdettek. Az „Aki nincs ellenünk, az velünk van” jelmondat a lakossággal való kiegyezést, a keményvonalas politikai terror végét jelentette.
A kezdetek – Polgár László elnöklése (1885–1894)
Már a gazdakör megalakulását megelőző pár évben – Mód László és Simon András kutatásai szerint már az 1840-es években – léteztek gazdasági egyesületek Szatymazon, amelyeket elsősorban a szőlőhegyi gazdaközösségek alapítottak.
„Azok a tanyai gazdálkodók és úri birtokosok, akik Felsőtanya mezőgazdaságának jövőjéért tenni akartak, már a 19. században, havonként egyszer összejöttek egy-egy tanyában, úri villában. Vendégeket, családtagokat is meghívtak ezekre a családias hangulatú összejövetelekre. Nem volt meghívó és alapszabály, mégis siettek a találkozásokra.”
- augusztus 15-én Szatymazon, a Cserepes (a mostani Postakocsi) csárdában alakították meg a tanyai gazdálkodók és az itt birtokkal rendelkező városi polgárok a Szeged–Felsőtanyai Gazdakört, amelynek 1885. február 21-én jóváhagyott alapszabálya kimondta, a társaság célja:
„Szeged felsőtanyai földműveléssel foglalkozó néposztályának szellemi és anyagi jólétének előmozdítása, művelése, mezőgazdasági szakértelem fejlesztése, a mezőgazdaság területén tapasztalható hiányok felszámolása a gazdasági haladás elősegítése.”
Első pecsétjük felirata: Szeged-felsőtanyai Gazdakör, a pecsét közepén ekét és taligát ábrázoló jelvény, alatta az évszám: 1885. A megjelent, és tagnak beiratkozó 48 városi polgár és tanyai gazda egyhangúlag fogadta el a felterjesztésre váró alapszabályt, és választotta meg a gazdakör elnökének Polgár Lászlót (1837–1917), a csárda és mellette lévő birtok tulajdonosát.
A gazdakör megalakulása és tevékenysége által elindított, és máig ható fejlődési folyamat egyik úttörője, és 10 éven át kitartó irányítója Polgár László, a kör első elnöke volt. A megalakult társaságnak a kezdetektől egyre fejlődött, erősödött, és tevékeny munkaszemlélettel minden olyan kérdésre kiterjedt a figyelme, ami az itteni életmódot befolyásolta.
A gazdakör felvetette és megvitatta többek között a kápolnaépítés halaszthatatlanságát, a gazdasági iskola létrehozásának szükségességét, a tanyai iskolák számának növelését, az utak kijelölését és javítását, valamint megkezdte a temető kialakítását. A társaság szakmai előadásokat és kiállításokat szervezett, permetezési és egyéb terményvédelmi, bor- és pincekezelési, illetve tavasszal szőlőmetszési bemutatókat tartott. Minden évben állat-, termény-, gyümölcs-, bor- és szeszkiállítást rendezett, amelyeket szakmai viták követtek. A különböző borok mellett többféle pálinkát, gyümölcsöt és zöldséget mutattak be. A Szegedi Napló tudósítása szerint „… szatymazi barackot árulnak még a párizsi kofák is.” A kiállításokhoz kapcsolódóan díjakat állapítottak meg – bár az elnyert összeget a kiállítók nagy része visszaadta a gazdakör pénztárába.
A társaság politikai és gazdasági lapokat járatott, könyvtárt tartott tagjai rendelkezésére. Szokássá vált rendezvények szervezése farsang elején, pünkösd tájékán, Katalin-napkor. A bálakból befolyt tiszta jövedelmet többek között szegénysorsú tanulók felruházására vagy segélyezésre fordították. A nyaraló közönség és a kör egy Szatymazon felépítendő kápolna javára táncmulatságot rendezett, s annak tiszta bevételéből 62 forint 58 krajcárral kezdetét vette a kápolnaalap javára történő a gyűjtés.
Polgár László 1894-ben a már több mint százfős gazdaköri elnökségéről további elfoglaltságaira hivatkozva lemondott, helyét Barcsay Károly gyógyszerész (1841–1913) vette át. Polgár Lászlót örökös díszelnöknek választották, arcképét Tóth Molnár Ferenc festette meg.
Az első világháborúig (1895–1919)
A 10 éves jubileumi díszközgyűlést Barcsay a következő szavakkal nyitotta meg 1895. augusztus 25-én: „A legteljesebb elismeréssel adózom a Szeged felsőtanyai polgároknak és a gazdáknak.” Az ünnepélyre a következő egyleteket és köröket hívták meg: Szegedi Gazdasági Egyesület, Alsóvárosi Társalgó Egylet, Alsóvárosi Népkör, Kisteleki Gazdasági Egyesület, Kisteleki Népkör, Alsótanyai Központi Gazdasági Egyesület, Domaszéki Gazdakör, Zákányi Gazdakör, Feketeszéli Olvasókör, Szegedi Polgári Dalárda.
Barcsay Károly elnöksége (1895–1905) alatt, 1896-ban hivatalosan is megváltoztatták a társaság elnevezését, Szeged-szatymazi Gazdakörre, a pecséten az eke és a taliga mellé gereblye és kasza került, amelyek szőlővenyige-kévét fognak össze. A szatymazi kápolna – jórészt a gazdakör erőfeszítésének köszönhetően – 1901-re készült el.
Barcsay Károlyt 1905-ben Zsák Lajos (1866–1912) neszűrjhegyi tanító, a gazdakör korábbi jegyzője követte az elnöki poszton, aki a posztot három év után idősebb Zsák József tanítónak engedte át, aki 1908-tól egészen 1928-ig elnökösködött.
Az 1905-ös évfordulón a következőképp méltatták a gazdakör múltját:
„Alig 20 év telt el a Szeged-szatymazi Gazdakör megalakulása óta. Húsz esztendő kevés idő, mégis sokat változott Szatymaz népének gazdálkodása, lakóinak gondolkodásmódja. A mezőgazdasági fellendülés adta lehetőségek kihasználásában vetélkedtek a jómódú tanyai földművelők Szeged város polgáraival, akik Felsőtanyán szőlőt, gyümölcsöst vásároltak vagy telepítettek. A kedvtelő úri birtokosok még rajtuk is túl akartak tenni. A Gazdakör kezdeményezésére és tettei által Szatymazon jobbak lettek a közlekedési utak, kedvezőbb lett a vonatforgalom, fejlődött a helybeli posta és orvosi szolgáltatás.”
A húszéves társulat hagyományos bor- és szeszkiállításán a földművelésügyi miniszter elismerte a „gazdakör buzgalmát, amelyet a mezőgazdaság különböző ágainak fejlesztése és előbbre vitele körül tanúsít”.
A világháborútól a gazdakör beszüntetéséig (1919–1949)
A Szatymazi Népkör 1920-ban olvadt be a gazdakörbe. Az első világháborúban a tagok nagy része katona volt, amit az itthoni gazdaság is megsínylett. A harcok végeztével újra kellett szervezni a társaságot, amit nehezített, hogy Szeged katonai lezárása miatt Szatymazon a gazdálkodás feltételei kedvezőtlenül alakultak. A kör vezetősége vetőmagokat, vetőburgonyát kért kormánytól.
A húszas évek végén azonban a „gazdák önfeláldozó munkájával” olyan mezőgazdasági és kultúrközpont alakult, amely sok tekintetben felülmúlta a tanyai központokat.
Zsák Józsefet 1930-ban a fehér-tói birtokos, Bárkányi Mihály váltotta, 1933–1939 között Kamenszky Béla, a gazdasági iskola igazgatója vezette a Szeged-Szatymazi Gazdakört. Az összejöveteleken elhangzó, főleg a gyümölcstermelés gyakorlatával foglalkozó előadások két állandó szónoka Kamenszky Béla és Wagner Adolf volt. A gazdasági iskola igazgatójának hatására az elemi iskolai tanulmányokat befejező fiatalok mezőgazdasági továbbképzését tartották legfőbb feladatuknak.
A gazdaköri tagok száma 1944-ban elérte a 370-et, ám az 1949 őszén kialakult új kormányrendszer már nem tűrte az önálló tevékenykedést és politizálást, és a gazdakörök működését rendeleti úton beszüntette.
Átmeneti gazdatársulások (1949–1991)
A társulat helyét néhány eltelt évvel később a Szatymazi Mezőgazdasági Tudományos Szakkör vette át. A Kamenszky Béla, majd Rácz János elnökök vezetésével megszervezett ankétokon az ország kiemelkedő szakemberei tartottak előadásokat. A Mezőgazdasági Tudományos Szakkör 12 éves működése során sikerrel pótolta a gazdakör hiányát, amelyet a később megalakított, Szűcs László, majd Sárközi Ernő vezetésével működő Kertbarát Kör is próbált enyhíteni.
Az újjáalakult gazdakör (1991-től napjainkig)
A régi hagyományokat is felelevenítő új Szatymazi Gazdakör 1990-ben alakult meg (1991 júniusában hagyták jóvá) dr. Somogyi György elnökletével. A mai napig működik, elődei tevékenységét és hagyományait folyamatosan ápolva és fejlesztve.
„… olyan nonprofit és közhasznú társadalmi szervezet, amelynek szervező és koordináló tevékenysége arra irányul, hogy a mezőgazdaságban és a kapcsolódó ágazatokban dolgozók szakmai tudása növekedjen az alábbi célok megvalósulása révén:
– Kertészeti, növénytermesztési, állattenyésztési, jogi, adózási stb. szaktanácsadás nyújtása.
– Szakmai képzések, továbbképzések szervezése.
– Bemutatók, kiállítások, szakmai tanulmányutak szervezése.
– Értékesítési információk nyújtása .
– Falusi és agroturizmus fejlesztése.
– Az agrárágazathoz kapcsolódó népi kultúra és hagyományok ápolása.
– Együttműködés más civil-, és érdekképviseleti szervezetekkel.
– Nemzetközi kapcsolatok kiépítése, továbbfejlesztése.
Ennek érdekében rendszeresen szervez bemutatókat, kiállításokat, szakmai tanácskozásokat és közösségi rendezvényeket. Az egyesület (…) egységes szervezetbe tömöríti mindazon személyeket és szervezeteket amelyek tevékenysége kapcsolódik az egyesület céljaihoz.”
Irodalom
1884–1909, a „Szeged-Szatymazi Gazdakör” 25 éves működésének adatai. Összeállította és ismertette a jubileum díszközgyűlésén: Zsák József jegyző. 17 gépelt oldal. Szerző tulajdona.
Fodor Ferenc: Gazdasági egyesületek Szeged környékén. In: Acta Acad. Agriensis, Sectio Historiae XXXVIII (2010) 149–158.
Huszka Lajos: A Szeged-Szatymazi Gazdakör története. I. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1984/85–1. 235–251., Szeged.
Mód László – Simon András „A Becsűletes Gazdaság Egybegyűlt…” Adatok a szeged-szatymazi szőlőhegyi gazdaközösségek működéséhez. Szeged, 2010.
Pálmai József: Válogatás Szatymaz helytörténeti írásaiból, 2008.
Szatymazi Gazdakör Egyesület jelenleg érvényes Alapító Okirata.
Sztriha Kálmán: Kiskundorozsma története. Kiskundorozsma, 1937.
A szatymazi kápolna történetéről szóló dokumentumválogatás az Egyház menüpont alatt érhető el.