KEZDŐLAP / A település / Az őszibarack

[vc_row][vc_column][vc_tta_accordion][vc_tta_section title=”A szatymazi őszibarack diadalútja” tab_id=”1622014385784-38a642e4-c178″][vc_column_text]Szatymaz és az őszibarack neve az elmúlt 200 évben összeforrt. A jellegzetes szatymazi gyümölcs a Duna–Tisza-közének az országhatárhoz és a Tiszához csatlakozó délkeleti szögletében terem, a hazai piacokra erről a tájról szállítják – legkorábban június végén – a gyümölcsöt, amelynek érése június utolsó dekádjától szeptember végéig tart.

A szatymazi termőtáj őszibarackfái eltérnek a Buda-környékiektől. Ott is próbálkoztak keserűmandula-magonccal, de a ráoltott nemes őszibarack nagyon lassan fejlődött, termést alig hozott, ráadásul jóval érzékenyebb volt a fagyra. Szatymazon a vadőszibarack-magonccal értek és érnek el sikereket. Sokkal gyorsabban fejlődik a ráoltott nemes, ezért metszése is hozzá igazodó, helyi változat, legtöbbször a katlanalakú koronaformát alkalmazzák – így előfordul, hogy gyorsan, a harmadik-negyedik évben már terem, ellenállóbb a fagynak, és többszörösét képes teremni a mandulaalanyra oltottnál.

A szatymazi őszibarack minőségét, jó ízét és zamatát a homok fényvisszaverő tulajdonságának, a napos órák számának és az aránylag közeli talajvíznek is köszönheti. Kellemes, zamatos, édes ízét a hegyvidéken termelt őszibarack (Buda, Balaton környéke, Mecsek-alja) nem tudja megközelíteni. A vadőszibarack-magoncra oltott szatymazi őszibarackfa azonban rövidebb életű, tizenkettedik-tizenötödik évükben már elöregszik.

A vadbarackmagot előcsíráztatják, és sorba, „iskolába” ültetik. A következő évben ott oltják be, és nevelik kiültethetővé. Ma már gyakran a csírázó magot is a helyére ültetik, sőt újabban gyakran előfordul, hogy a helyére vetik ki a vadbarack magját, csíráztatás nélkül, és ott helyben nevelik, és szemzik be a kívánt nemessel.[/vc_column_text][/vc_tta_section][vc_tta_section title=”Kamenszky Béla (1891–1964), az őszibarack meghonosítója” tab_id=”1622014470326-370c1fd9-2ba5″][vc_column_text]

  1. november 26-án született a Szatmár megyei Szinérváralján, Kamenszky Péter kereskedő és Ilk Rozália gyermekeként. Tanulmányait szülőfalujában kezdte meg, majd Szilágycsehiben folytatta. Tanítói oklevelét 1911. június 23-án kapta meg Máramarosszigeten. Két évvel később kiváló eredménnyel fejezte be a komáromi gazdasági szaktanítói képzőt.
  2. szeptember 7-én bevonult egyéves „önkéntes” katonai szolgálatára, de Máramarosszigetnél orosz fogságba esett, és csak hét évvel később, 1920. november 26-án tért haza. Először a székesfehérvári önálló gazdasági népiskolában tanított (1920–1923), aztán a mosoniban (1923), a debreceniben (1924), végül a kiskunhalasiban (1925).

1927-ben került Szatymazra, a mintaintézménynek szánt, ekkor szerveződő Szatymazi Gazdasági Iskola igazgatói posztjára, amelyet 1928. április 16-ától 1949-ig töltött be.

Kamenszky ismerte fel, hogy ez a táj és az őszibarack összetartoznak. A gyümölcs- és szőlőtermelő gazdák vezetője, és az 1885-ben alakult gazdakör elnöke (1933–1939) lett, aki fáradhatatlanul segítette, taníttatta őket. Sok tudományos tapasztalatcserét és kiállítást szervezett. Nevéhez fűződik a szakmai bemutatók sora, a folyamatos tanácsadás, előadókörút a járás homoki térségében. Nagyhatású előadó volt, könnyen elérte, hogy gyümölcstermelésbe fogjanak olyanok is, akik idegenkedtek tőle, és a környék kistermelői hamar rájöttek, hogy az őszibarack valóban csodás eredménnyel terem ott, ahol más növényt csak kínlódva és kis hozammal tudtak megtermelni. Megtanulták az alapvető fogásokat, megismerték az őszibarackfajtákat, kiismerték a termesztés minden csínját-bínját. Kamenszky évről évre megszervezte a gyümölcsök tömeges értékesítését is, és 1960-ban megindult az export is.

  1. június 26-án Keszthelyen gazdasági tanári oklevelet szerzett. A gazdasági iskola 1949-es megszűnését követően az általános iskolába helyezték át, de a továbbképzést ekkor sem hagyta abba, tanfolyamokon segítette a termelőket – ennek eredményképp több, mint 400 arany- és ezüstkalászos gazdával dicsekedhetett Szatymaz. 1958-ban vonult nyugdíjba, addigra több szakmai elismerésben részesült, és az oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést is megkapta. A szatymazi művelődési ház falán tábla emlékeztet a község életében betöltött szerepére.

[/vc_column_text][/vc_tta_section][vc_tta_section title=”A szatymazi termőtáj barackféléi” tab_id=”1622014644604-cbf8a20c-9814″][vc_column_text]A szatymazi őszibarackot helyben nevelt vadőszibarack-magoncokra szemzett, katlan koronájú fákon termelik. A felül nyitott koronának többféle változatával is találkozhatunk, egészen a nagyon magas és szinte gömbszerűen záródó formákig. A tájra leginkább jellemző azonban a lapos tányérkorona, amely idősebb Szél István szatymazi főkertész nevéhez fűződik.

A szatymazi őszibarackot termelő tájban mindig a kisebb méretű családi gazdaságok voltak a jellemzőek, ez fennmaradt a nagyüzemi átszervezés időszakában is. A gyümölcsöt nagyobb ültetvényekben, monokultúrákban termesztik; a kertekben és kisebb üzemekben zöldségköztest is találunk. Az egykor általános, szőlővel köztes, kétszintes termesztés csak a házi kertekben maradt fenn.

A botanikai őszibarackfaj (Prunus persica L. Batsch 1801; syn.: Persica vulgaris Mill., 1768, Amygdalus persica L.) minden formája és kultúrváltozata megtalálható a szatymazi termőtájban. Legelterjedtebbek és legrégebben termesztettek a molyhos felületű, és elsősorban fehér húsú fajták (Myflower, Győztes, Hegyi korai, Szatymazi győztes, Ford, Champion, Szöghi duránci), de vannak sárga húsú (Glória Red, Aranycsillag, Bársonypír, Elberta, Szegedi arany) és sima héjú (nektarin) fajták is.

A magyar nemesítésű őszibarackfajták zöme itt született: Szöghi József: 1883 – Szöghi duránci; Tóth Pál: 1929 – Aranycsillag, 1930 – Bársonypír, 1980 – Glória Red; Bódi József és Foki István: 1970 – Szegedi arany).

A korai fajták (július végéig érők) duránciak (maghoz kötött húsúak), a későbbiek zömmel magvaválók.

A korábban uralkodó molyhos felületű fehérhúsú fajták mellett ma már egyre több sárgahúsút, illetve sima felületűt is termesztenek: Springcrest, Dixire, Early Rehavan, Sunhaven Suncrest, simahéjú Red June, Nektared-4, Harko, Stark Redgold stb.[/vc_column_text][/vc_tta_section][vc_tta_section title=”A termesztés és hozamai” tab_id=”1622014688982-4a3b4e8f-5e88″][vc_column_text]Az őszibarack-termesztés sok munkát és még több szakértelmet kíván. Állandó feladat a metszés, ami befolyásolja a termés mennyiségét és a fa életkorát, de folyamatos odafigyelést igényel a termés és a növény védelme a gomba- és az állati kártevőktől is. Mégis megéri, hiszen így Szatymazon, a jó esetben holdanként négymázsányi rozsot termő homok többszörös hasznot hozhat őszibarackot termesztő gazdájának.

Kamenszky Béla áldásos munkájának gyümölcseként 1959. augusztus első heteiben már naponta 25–30 vagon őszibarackot vettek át. A környező településekről is Szatymazra hordták a termést, mert itt volt az átvevőhely. A vasúton elszállított mennyiség jól tükrözi a fejlődést:

1951 – 21 vagon

1952 – 33 vagon

1953 – 38 vagon

1954 – 66 vagon

1955 – 130 vagon

1956 – 35 vagon (fagykár miatt)

1957 – 109 vagon

1958 – 106 vagon

1959 – 95 vagon

A gyümölcs márkázásával, hazai és külföldi népszerűsítésével, valamint a termelők érdekképviseletével és szervezésével a Dél-alföldi Őszibarack-termesztők Szövetsége foglalkozik.

A termőtájon és a csatlakozó szomszédos településeken mintegy 2000 hektár körüli őszibarack-ültetvény található, évjáratonként 10-20 ezer tonna terméstömeggel. Az elmúlt évtizedekben uralkodó aszály miatt azonban a gyümölcsösök öntözésre szorultak. Szatymaz barackosaiban modern technológiákat alkalmaznak. A törzsállomány mellett a fajtakísérleti telepen a legújabb fajtákat is termesztik, új metszési módokat próbálnak ki.

Gyuris Mihály barackosában minden évben szakmai bemutatókat szervez a Dél-alföldi Őszibarack-termesztők Szövetsége és Szatymaz Község Önkormányzata.[/vc_column_text][/vc_tta_section][vc_tta_section title=”A szatymazi őszibarack” tab_id=”1622014385784-ab8d26a0-9389″][vc_column_text]Szatymazon az őszibarack-termesztés az 1780-as évekig, II. József koráig vezethető vissza. A homoki szőlőkben már a 18. század végétől ültettek gyümölcsfákat: cseresznye, kajszi-, és főleg őszibarack díszlett ezen a vidéken. Ekkoriban országos mozgalom alakult a homokmegkötésre és a facsemete-iskolák alapítására, külön országgyűlési határozatok foglalkoztak ezzel a kérdéskörrel. A gyümölcsfák telepítését az Alföldön kialakult, speciális kétszintes termesztés is indokolta: a szőlők felett gyümölcsfákat termesztettek.

A szegedi felsőtanyai termés nagy részét a kecskemétiek vásárolták fel, az alsótanyaiak pedig a bácskai és bánáti feketeföldi településekre szállítottak barackot, ahol gabonáért cserélték el. A szegedi gyümölcstermés egy részét így nem helyben értékesítették, hanem a termelők más piacokon adták el.

1894-ben a Szegedi Gazdasági Egyesület gyümölcskiállításán Barcsay Károly gyógyszerész, a Szatymazi Gazdakör elnöke és Szöghi József őszibarack-nemesítő is elismerést aratott. A gazdák a párizsi világkiállítást is megjárták, Frank István szatymazi kisparaszt szárazságtűrő, a homoktalajon is jól termő őszibarackfajtát hozott haza. Munkássága példaértékű volt, gazdasága a „Minta Frank” nevet kapta a gazdáktól.

A Szeged-szatymazi őszibaracktermő táj a 20. században vált fogalommá. A hírnév megalapozásában kiemelkedő szerepe volt Kamenszky Bélának, aki 1927-ben került Szatymazra, a mintaintézménynek szánt, akkor szerveződő gazdasági iskola élére, és 1928-tól 1949-ig volt a 20 hektáros tanüzemmel is rendelkező iskola igazgatója. Kamenszky felismerte az őszibarack jelentőségét a futóhomoki gazdálkodásban – ezzel együtt azt is, hogy a gyümölcs és Szatymaz összetartoznak. Kiemelt figyelemmel kísérte a gyümölcstermesztés ezen ágát, nemcsak az iskolába járó fiatalság körében, de a téli hónapokban a felnőttek részére rendezett állandó tanfolyamokon, valamint a szakkörön keresztül is. A homoki őszibaracktermesztéssel kapcsolatos szakismereteket és megfigyeléseket terjesztve alapozta meg a gyakorlati őszibaracktermesztést. A gazdasági iskola megszűnése után tanfolyamokon folytatta a továbbképzést – ennek eredményeként az 1950-es évek végén, 1960-as évek elején mintegy 400 arany- és ezüstkalászos gazdával dicsekedhetett a község, akik fellendítették a termesztést és kereskedelmet.

A Mezőker – a mezőgazdasági kereskedelmi nemzeti vállalat – az 1940-es évek végén alakult. A szatymazi felvásárló telep első vezetője Somogyi Sándor volt. A vasútállomás utáni, deszkaoldalú épületben kezdték a felvásárlást, itt folyt a válogatás és a csomagolás is. Kezdetben nem volt hűtési lehetőség, így az áru gyorsan romlott. Bár építettek egy kiskapacitású jéggyárat, de nem voltak hozzá tároló vermek, így sokszor 50–100 kilométerről kellett a jeget ideszállítani. A másik gondot a Ford típusú őszibarack túlzott arányú telepítése okozta. Augusztus első heteiben kilométeres kocsisorok álltak sorba már este, hogy reggel mihamarabb sorba kerülhessenek.

1957-ben már a termelőszövetkezetekben is megindult a telepítés, a Szabadság és a Lenin Tsz-ben 5-10 holdas tiszta állományú őszibarackos volt. A szatymazi őszibarack elsősorban friss étkezési felhasználásra került, a termelők a saját szükségletükön felüli mennyiséget mindenkor a közeli (Szeged) és a távolabbi (Budapest, Miskolc, valamint külföldi) piacokon értékesítették. A konzervipar hasznosította a túlérett és méret alatti gyümölcsöt.

Az 1956 után bekövetkezett kedvező gazdaságpolitikai fordulat hatalmas fejlődést eredményezett az évtized végére. 1959 augusztusának első heteiben naponta 25–30 vagon őszibarackot vettek át. A környező településekről is Szatymazra hordták a termést. Az 1960-as években megindult az export. Frankfurtban így reklámozták e vidék termékét: „mézédes, magyar, szatymazi őszibarack”.[/vc_column_text][/vc_tta_section][/vc_tta_accordion][vc_column_text][/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Megszakítás