Móra Ferenc kiállítás a templomban
Ebben az évben van Móra Ferenc halálának 90. és születésének 145. évfordulója.
A jeles évforduló alkalmából egy minitárlatot állítottak össze a szatymazi templomban, különös tekintettel szatymazi kötődéseire.
Móra Ferenc szívesen és gyakran időzött nyaranta Szatymazon. Meghatotta az őszinte, szívből jövő, családias fogadtatás. Önfeledt napokat, heteket töltött az egyszerű parasztemberek között, akik a divatot, lenézést csak hírből ismerték. 1908-tól 1912-ig minden nyáron két hónapot töltött itt családostul.
Több elbeszélésének alakját a szatymazi emberekről formálta. Szatymazon bérelt tanyájának nyugodt csendjében feltehetően nem egy művét írta; itt látta vendégül íróbarátait is. Móra Ferenc írásai innen sarjadnak, az Alföld délibábos végtelenségéből, a szeged környéki tanyák hófehér házaiból, a homokos országutakról, a búzamezőkről, rétekről, akácerdők mélyéből.
Amikor nyár végén visszatértek a Városba, Móra Szatymazi búcsú címmel cikket írt a Szegedi Naplóba, olvasható a Szilánkok (1961) című kötetében. A cím félreérhető: nem a templomi búcsúra, hanem a nyári pihenéstől való búcsúzásra utal. Érdekessége ennek az írásnak, hogy kiderül belőle, a később, több elbeszélésében előforduló anekdotát ekkor élte át.
„Láttam én egyszer a nyáron Pista bácsit, a gazdát, ahogy veszkődött valami másfél öles rúddal. Lehámozta szép simára, kihegyezte mind a két végén, s mászott vele föl a tetőre.
– Mi lesz az, Pista bácsi? – kérdem tőle.
– Vellámhárító – mondja ő negédesen, mert nemigen szíveli az olyan embert, aki nyáron is két nadrágban, holott okos ember az alsót is sokallja belűle.
– Ja úgy, mondom én, mert legjobb ilyenkor csak ennyit mondani. Mert erre fölenged még az olyan arisztokrata lélek is, mint Pista bácsi.
– Úgy ám – azt mondja –, az urak is így szokták.
– Az ám, csakhogy az urak vasból csinálják a ménkűfogót, annak is megaranyozzák a végit.
– Szögény embörnek így is jó – ezzel főz le Pista bácsi, és lezárván a vitát, beleerősíti a tető ormába a nyársat.”
Szatymazolás címmel 1914. június 23-án írt cikket a Szegedi Naplóba. Az író Délibábok című tárcájában, amely a Délmagyarország 1931. április 12-ei számában jelent meg, arról írt, hogy a Fehér-tó szikes világát bámultatta meg a pesti újságírókkal. 1930 nyaráról maradt az emlékezés a társaság egyik tagjától, Sós Endrétől (1905–1969), a Magyar Hírlap munkatársától (Móra Ferencnél Szatymazon, Kortárs, 1967. május, 778–784.) címmel.
Móra cigányzenével is kedveskedett vendégeinek. Elmondta barátainak Dankó Pista szatymazi pályakezdésének históriáját, a róla szóló tárcájával szerepelt 1922-ben először a Világ hasábjain. Szatymazon a művelődési házat Dankó Pistáról nevezték el, bejárata mellett 2004-ben arcmásával domborművet helyeztek el. A domborművön Móra Ferenc-idézet olvasható:
Vadon nőtt virág volt, senki sem nevelte.
Csak az Isten szeme nézett rá nevetve.
1927-ben régészeti ásatásokat végzett a szatymazi Temető dombon, amelynek dokumentumait a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisa őrzi.
