Permetező drónok

Az Agroinform mezőgazdasági portál áprilisi felmérésében részt vevő gazdálkodók 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy használt már drónt. A légi permetezés ugyanakkor jóval összetettebb, mint a felvételkészítés. Irányítójának rendelkeznie kell az eszköz vezetéséhez szükséges képzettséggel, a drónt kötelezően regisztrálni kell, és kizárólag olyan növényvédő szer alkalmazható, amelyet engedélyeztek pilóta nélküli légi járművekhez is. Ez mellett a kijuttatási tervet és a permetezést is be kell jelenteni a kormányhivatalnak.

A növényvédelmi drónpilóta szakképzés már megkezdődött, a „végzettek” 2022 második felében kezdhetik meg a munkát. A felmérésben részt vevő gazdálkodók 39 százaléka jelezte vissza, hogy tervezi részvételét egy ilyen képzésen, tovább 37 százalékuk ezt a részletes feltételek – például megfelelő képzési ár – ismeretében dönti majd el. Szóba kerülhet majd külső vállalkozó igénybevétele is.

A permetező drónok már elérhető közelségbe kerültek. Ezt bizonyítja az is, hogy az idei március eleji szatymazi Barackvirágnapon nemcsak metszési bemutatót tartottak a gazdáknak, hanem a munkájukat megkönnyítő légi járművet is testközelből nézhették meg.

Megszakítás
%d bloggers like this: