Apróvadvadászat Szatymazon

Szatymazon, mintegy 3270 hektáron gazdálkodik a helyi vadásztársaság. Legutóbb egy takarosan rendben tartott, régi Klebersberg Kuno-féle tanyasi iskola udvarán találkoztak a helyi vadászok. A környékben még ma is csak a Vilma-szállási iskolának nevezik, amelyet az önkormányzat adott át használatra a társaságnak. Jóbarátok, gazdatársak, vadászok, vadászvendégek gyűltek ott össze.
Fácánra, meg az idény utolsó mezei nyúl vadászatára készültek akkor. Balástya felől, a Kisköves útról indultak meg, végig a tanyák mellett, homokos dűlőutak mentén, az alvó őszibarackosok között. Bár idefent homokot lát az ember, a mélyben, hajdanán eltemetett termőföld húzódik meg. Közte egy-egy rét, amely ma már Natura 2000-es oltalom alatt áll. A nyúl, ahol ismeri az embert, a tanyák mellett éppen olyan figyelmes, mint a fácán, s ha lehet még idejében kereket old. Annak, aki nyulat szeretne lőni, beszélgetni nem ildomos, ugyanis hallik a szó! Elsősorban az őzzel gazdálkodnak itt, fő bevételi forrásuk, gazdálkodásuk alapját ez a vadfaj képezi. A változatos, mozaikos, tanyás térség kedvez az apróvadnak, amely erős dúvadprogramot követel meg itt, meg a környező vadásztársaságoktól is.
A rendkívül szeles, néha esős, havas vadászatukon 11 mezei nyulat, 3 fácánkakast, 1 rókát, továbbá 1 szajkót sikerült terítékre hozniuk. A fagyos, szélfútta vadászat után persze nem maradhatott el a közös ebéd és az anekdotázás sem.
SzB
Skip to content