Szőke András Szatymazon forgatott

Szőke Andrással ezekben a napokban Csongrád megyei településeken futhattunk össze, most éppen a Dél-Alföld még néhány évetizede is létező hogyományos paraszti világát pásztázza háromfős stábjával. Kedden egész nap Szatymazon forgattak, a Szeged környéki egykori tanyavilágról, a szatymazi gazdálkodás mindennapjairól faggatták interjúalanyaikat. A dokumentumfilmes stábot Kémeri Attila kommunikációs szakember és Barna Károly polgármester kalauzolta Szatymazon.

Szőke András Szentesen született, ahol aztán a Horváth Mihály Gimnáziumban Bácskai Mihály színészosztályába járt. 1981-ben Budapestre költözött, a Színház- és Filmművészeti Főiskolára nem vették fel. A Horizont moziban takarítóként, számos más helyen masszőrként dolgozott. 1990 óta Taliándörögdön él, ahol a helyi plébánossal, Illés Sándorral együtt közösségszervezéssel és egy rendhagyó helytörténeti múzeum kialakításán, az Ősök Háza „projekten” is dolgoznak. Szőke több falubelivel közösen, gyógynövényekkel és a belőlük készült termékek előállításával foglalkozik.

Rendezőként jegyez számos korszakos underground filmet, legtöbbjükben színészként is jelen van. (A teljesség igénye nélkül: Vattatyúk, Európa Kemping, Kis Vakond, Zsiguli, Hasutasok…)

Díjai: Balázs Béla-díj (1993), Párhuzamos Kultúráért díj (2002), Szentes Városért Emlékérem (2008), Karinthy-gyűrű (2016).

A kétezres évek közepére Szőke barátjával, Badár Sándorral együtt kitört az underground filmvilág relatív ismeretlenségéből, gyakori szereplője lett talk-showk-nak, stand-upoknak és más médiaeseményeknek.

Legfrisseb játékfilmje a Badár Sándorral közösen jegyzett „Delelő obsitos és a fekete bárány” címet viseli. Ez a film a már szinte védjeggyé vált low budget alapon, minimál költséggel készült, a forgalmazása pedig az új közvetítési utak keresésének izgalmas példája. Azon túl, hogy legendás párosunk, Badár meg Szőke Bandi hosszú évek után ismét filmet készített, abban is különleges, hogy ezt a filmet nem adják mozikba és a televízióknak, hanem kizárólag a szerzők személyes jelenlétében és részvételével, beszélgetéssel vegyítve kerül közönség elé.

A keddi forgatási napon előzetesen tárgyaltunk a „Delelő obsitos…” szatymazi bemutatásáról, azt minimum egy Szőke-Badár stand-up-pal megspékelve.
Izgatottan várjuk a fejleményeket, valamint a dokumentumfilm elkészültét is kíváncsian várjuk.

(k. a.)

(fotók: Kultúrkubikos)

Skip to content