Sajtó: Régi pékségből lesz főzőkonyha Szatymazon

Fotó: Kuklis István / delmagyar.hu

Százmillió forintot nyert főzőkonyha kialakítására a szatymazi önkormányzat, egy régi pékség épületét vásárolták meg a Petőfi utcában. Pénteken írták alá a vállalkozói szerződést, jövő szeptemberben már onnan látják el étellel az oktatási-nevelési intézményeket a tervek szerint – írja delmagyar.hu portál.
– A falu nagyon régóta tervezte már, hogy modernizáljuk, a mai időknek megfelelő technikával lássuk el a konyhát, ahol az iskola, óvoda és a szociális ellátórendszer számára készül a mindennapi meleg étel. Most eljött az alkalom, ugyanis benyújtottunk egy pályázatot a Pénzügyminisztériumhoz, és tavaly decemberben kaptunk értesítést arról, hogy támogatásra méltónak ítélték az anyagunkat. Százmillió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaptunk erre a projektre. A beruházás ennél jóval többe kerül majd az építőanyagok drágulása miatt, de a képviselő-testület úgy döntött, a projektet mindenképpen megvalósítjuk, és a szükséges önerőt hozzárendeltük a beruházáshoz – foglalta össze Barna Károly, Szatymaz polgármestere tegnap a Dankó Pista Művelődési Házban.

Skip to content